A közelmúltban a kamatok emelkedése miatt egyre többen mondják, hogy itt az ideje, hogy növeljük a value-törekvő részvények arányát. Hosszabb távon azonban nem igazán számít, hogy growth- vagy value-törekvő részvényekbe fektetünk-e.

Egy igazán kiváló befektető vajon nyer growth-törekvő részvényeken, de veszít value-törekvő részvényeken? Mindenkinek van a saját stílusa, de az igazi profik nem hibáztatják az eszközt.Valójában a részvényválasztásnál a stílusnál sokkal fontosabb 3 dolog: 1) jó vállalat, 2) jó részvény, 3) jó áron való vásárlás. Mi rejlik ennek a nyilvánvalónak tűnő mondásnak a mélyén?  

1) Jó vállalat - Végül is Growth.  

A jó vállalat egyszerűen szólva egy növekvő vállalat. Méghozzá fenntartható módon. Akkor a nem növekvő vállalat nem vonzó? Természetesen nem. A vállalat értéke végül is honnan származik? A vállalat profitjából. Akkor hogyan lehet folyamatosan növelni a profitot? A bevételnek nőnie kell, vagy a marzsnak kell növekednie. Hogyan lehet megítélni, hogy a bevétel növekedhet-e, vagy a marzs nőhet-e? Ehhez megvizsgáljuk a technológiát, a tőkét, a hálózatot, az ügyfél hűségét, a versenytársakat stb.

A kapitalista rendszerben, amelyben élünk, a Nagy Depresszióhoz hasonló rendkívüli eseteket kivéve, mindig inflációs környezet uralkodik. Ez azt jelenti, hogy az idő múlásával a nominális pénznem értéke természetesen csökken, ez nem valami szokatlan dolog. A vállalatok által termelt bevétel és profit? Természetesen nominális érték. Ezért a nem növekvő vállalatok nem tudják megvédeni magukat az inflációtól. Megvédeni az értéket az inflációtól? Ez ismerős mondat, ugye? Befektettünk részvényekbe, hogy megvédjük a vagyont az inflációtól, de a vállalat nem növekszik? Nincs értelme a befektetésnek.

Vannak azonban olyan esetek, amikor a nem növekvő vállalatok is vonzó befektetésnek számítanak. Ez az elmúlt időszakban elért eredményként megszerzett vagyontárgyak értékéből származik, ebben az esetben azonban feltétlenül teljesülnie kell két feltételnek: 1) a vagyontárgyak értékének realizálódási időpontját a közeljövőben kell előrejelezni, és 2) a vagyontárgyak értékének realizálódása esetén a felosztásnak minden részvényes számára méltányosnak kell lennie. Honnan tudjuk, hogy mi a helyzet a 2-vel? Ezt a jó részvényekről szóló részben olvashatjuk, ahol a jó vezetésről esik szó.  

2) Jó részvény - Végül is Management.  

A 2-es pontot olvasva egyes befektetők azt gondolhatják, hogy ez nem más, mint az 1-es pontban leírtak. Sajnos azonban előfordulhat, hogy egy jó vállalat nem jó részvény. Különösen a koreai tőzsdén elég sok ilyen van. Miért? Mert a vezetők rossz emberek. Milyen szempontból? Nem tisztelik a kisebbségi részvényesek értékét.

Sokan hallották már azt, hogy ha részvényt veszünk, akkor a vállalat tulajdonosává válunk, ezért üzletemberként kell szemlélnünk és befektetnünk. Ez azonban csak akkor igaz, ha a befektetésünk tárgya jó ember. Mit gondolunk egy olyan üzletemberről, aki elveszíti minden vagyonát, és csődbe megy, mert a befektetője megcsalta? Vajon ez csak az üzletben fordulhat elő? A részvénybefektetés is ugyanilyen.Ne feledjük, hogy a kisebbségi részvényesvé válás azt jelenti, hogy bízunk a többségi részvényesben, és rábízzuk a pénzünket.  

3) Jó ár - Végül is értékelés. Ez azonban a legnehezebb kérdés. 

A 3-as pont a legegyszerűbben érthető.Mi a jó ár? Minél olcsóbban veszünk, annál jobb. De a probléma az, hogy ha túl sokáig várunk, akkor csak a hüvelykujjunkat nyalogathatjuk.Valójában a befektetők számára az értékelés az egyik legnagyobb kihívás. A befektetői intézmények, amelyek nap mint nap ezzel foglalkoznak, számára az értékelés mindig is nehéz feladat.És a legtöbb esetben a megoldást nem mi határozzuk meg, hanem a piac adja, ezért a befektetőknek nem szabad túl szigorú kritériumokat felállítaniuk, hanem rugalmasan kell alkalmazkodniuk.  

Én idén az eredmény 10-szeresére veszek, és jövő év végén az eredmény 15-szörösére eladom. A vételi ár tehát ennyi, az eladási ár pedig ennyi. Ez a terv első pillantásra tökéletesnek tűnhet, de a valóságban rendkívül nehéz feladat. Különösen nem könnyű az idei és a jövő év végén bekövetkező eredményeket pontosan megjósolni, az értékelés felső és alsó határának beállítása pedig még nehezebb feladat. Mivel mindenki küzd ezzel a kihívással, általános alapul szolgáló mércék: 1) a múltbeli adatok, vagy 2) a versenytársak adatai. 1) A múltbeli átlag felhasználása esetén nem tudjuk, hogy a befektetésünk melyik ciklusnak felel meg, így ha a szórás nagymértékben megnő, akkor a múltbeli átlag használata értelmét veszti. 2) A versenytársak adatainak esetében gyakran előfordul, hogy ha mi tönkremegyünk, a versenytársak is tönkremegyenek, és ha mi jól teljesítünk, a versenytársak is jól teljesítenek, ezért nehéz őket független változóként kezelni. Mi a konklúzió? Az értékelés eleve nehéz feladat, ezért ne legyünk túlságosan kényesek.